Megfontoltan dönteni ;o)

Móni táskája nehezen született meg. Nehezen, mert bár az alapszínét illetően megvolt a sziklaszilárd elhatározás, a rákerülő minta (applikáció), de legfőképp annak színe, folyamatos tervezgetés, beszélgetés tárgya volt.

Emlékeim szerint, valamikor karácsony előtt keresett meg a megrendelő. Maratoni levélváltást követően, mert döntés nem született, s nyakunkon volt a karácsony, annak feszített tempójával, megrendelések hadával, Móni – nagy megkönnyebbülésemre* – januárra napolta a témát. Bizony, januárra napolta, hogy aztán a beszélgetés fonalát felvéve, újabb összefotózott textilbőr színvariációk hadát követően, végre megszülessék az elhatározás, milyen színe legyen az applikációnak :o)

Ahogy említettem, a táska színe eldöntött tény volt, hiszen a megrendelő kabátja bordó, ehhez illő színű táskát szeretett volna. A viszontlátni kívánt mintát a megrendelő lerajzolva, skiccelve átküldte nekem, így a motívum annak alapján készült.

A táska belsejébe került a cipzáros valamint osztott zseben kívül, egy merev falú kulacstartó rekesz is.

És bár hivatásos fotós által készítettük a képeket, annyi eszem nem volt, hogy a belsejéről is kérjek felvételt annak érdekében, hogy megmutathassam nektek… csak remélni merem, hogy a tulajdonosa esetleg megszán :o) és küld egy fotót ;o)

  • mielőtt megrökönyödnétek: Móni alapból nem karácsonyra kérte a táskát, neki tehát nem volt létszükséglet, hogy beleférjen az ünnepek előtti hajrába és oda is érjen szenteste előtt ;o)
Egyedi megrendelés, Medium Bag
Címke: , , , ,