… a történet…

Türkiz kalapos táska, azonnal gazdára talált, erre talán emlékeztek sokan.
Talán arra is, hogy érkezett sok megkeresés és megrendelés is a reprodukciót kérve.
Könnyelműen mondtam ki, hoyg persze-persze… aztán mikor kézbe vettem a textilbőrt… rá kellett jöjjek, hogy egy táska is csak nehézkesen jönne ki belőle…

És akkor FanniFlóra, akinek nemrég készítettem el a táskáját, megkeresett.
Egyenlőre hagyjuk, hogy mi okból kifolyólag… nemsokára azt is elárulom ;o)
A lényeg, hogy szó szót követett, mígnem kibukott belőlem, hogy gondban vagyok, mert egyenlőre esélytelennek látszik azt a cirka 200 km-nyi távot áthidalni, ami köztem és a textilbőr nagykereskedés közt húzódik…

És… és… milyen megrendelőim vannak nekem… milyen pozitív, csupaszív, segítőkész emberekkel hoz össze a sorsom… :o)

FanniFlóra – szerintem kicsit félve – megkérdezte, hogy tud-e esetleg segíteni…
Hát tudott… és ma már nálam van a textilbőr beszerzésének eredménye, amiért itt is, ezúton is el kell mondjam: ölellek és hálás szívvel köszönöm Neked.

Hogy miért írtam le mindezt?
Nos azért, mert érdekes kacskaringót vetett az élet, a néhány napja még utolsó helyen várakozó megrendelés elé. És ez a kacskaringó – paradox módon – lerövidítette a várakozási időt.

Történt ugyanis, hogy mandalás táska volt Ildi kérése, Medium Bag kivitelben, fülekkel, hosszú – lecsatolható – pánttal. És, mert a textilbőrökre várnom kellett, nem ülhettem ölbe tett kézzel, így a tavaszi szünet első két napján – kétszer fél nap alatt – szabtam, merevítettem és varrtam a táskát.

Így lesznek utolsókból az elsők ;o)

Ildi már látta és bizony már szereti is :o)

Nézzétek csak:

* oké-oké… ez a történet inkább érdekes és szeretnivaló, de semmiképp sem kurta… legalábbis az én interpretációmban… abban ugyanis esélytelen bárminek is kurtának, rövidnek lennie… főleg, ha beszédről van szó :o) :o) :o)