… tűnik, hogy látni vélem a fényt az alagút végén… amikor naivan azt hiszem alakulnak, irányt vesznek a dolgok, és netántalán félve, bátortalanul hinni kezdek… akkor kapok egy akkora pofont, hogy hanyatt esem…

Miért?

Ez most sok, nagyon sok(K)…
Nem túlzok, ha azt mondom: sokkolt…

Még mindig azt kérdem: miért?

Mi a fészkes fenéért rágódom? Miért kell nekem agyalnom folyton? Miért kell örökké önigazolásért marcangolnom magam? Miért? Miért? Miért????

Elégnek érzem… soknak is…