… Tündérek?

Szerintem igen.
Ahogy Angyalok is.
Így, mindkettőt nagybetűvel írva…

Van egy – a virtuális tér által megismert – Angyalom…
És tegnap óta van egy – a virtuális tér által megismert – Tündér is az életemben…

Ez a levél volt a postaládánkban:

Aki hosszabb ideje olvas, tudja, hogy elkeseredetten kajtatok (eleddig hiába) fűzöld kord után…
Nos a fentebb említett Tündér, nem volt rest, nyakába vette a várost* és keresett nekem…
És ilyenkor nálam szó bennakad… mert kevés, sajnos és tényleg nagyon kevés ember _figyel_ a másikra… és amikor azzal szembesülök, hogy de azért vannak még úgy emberek, hogy meghallják a másikat, hogy _csak úgy_ a kedvére szeretnének tenni… mert bizony, és tényleg nagyon jó érzés adni… önzetlenül, minden mögöttes szándék nélkül, mondom _csak úgy_
És számukra / számunkra kielégítő és örömteli a boldog tudat, hogy örömet szereztünk valakinek :o)

Úgyhogy Tündér, ha olvasol: első kérdésedre a válaszom: TÖKÉLETES
(a többit meg lelevelezzük, hogy mi, merre, hány méter ;o)

Szóval keblemre világ… minden gyötrelem, és körülöttem burjánzó “rossz” ellenére, boldog vagyok :o)

És ilyeneket (is) csinálgatok mostanában (mert a naaagy-titok projekt munkálatai azért zajlanak ám izibe :o)

A kép esti, vakus, és ilyetén módon csalóka… a szín valójában padlizsánlila, olyan, mint az alsó képen szereplő táska színe…

Mondjuk egy kicsit ez is “életszerűtlen”…. vakuvakuvakuvaku… Te örök ellenségem :o))))
 

* … de, ha nem is kimondottan miattam, hanem csak úgy, jártában-keltében… de mégis ott, akkor, abban a pillanatban, mikor meglátta… szóval, hogy akkor én jutottam eszébe, s a vágyam…. hihetetlen jóság… önzetlenség… Tündérség…. mondom én, nna  ;o)